Mindent betölt a frissen őrölt kávé erős illata. A nyitott ablakokon és teraszajtón fény és friss, hűvös levegő árad be a tóparti házba, melynek lenyűgöző méretei indokolatlannak tűnnek a számomra.
Madárcsicsergésre ébredek. Kint még éppen csak virrad, legalábbis ezt sejteti a keskeny, mennyezetbe vágott ablakon átszűrődő fény. Tompa nyomást érzek a fejemben. Másnaposság? Próbálok rájönni, mit tettem előző este, de hirtelen azt sem tudom, hol vagyok.
Az embernek sokszor meg kell lépnie olyasmit is, aminek már a gondolatától is kirázza a hideg. Clarissa régóta nem érezte magát ennyire kellemetlenül. Még hogy ő egy koszos kis budai kávézóban randevúzzon egy vadidegen férfival! Először visszautasította a magánnyomozó ötletét. Végül azonban kénytelen volt elfogadni a férfi érvelését: az átlagos...
Már nem kell hónapokat várnom a következő találkozásra, Tibor hamarosan telefonál. Ezúttal kirándulni hív. Nagyon örülök az ötletének, mert a természetben sétálni mindig is szerettem, ráadásul ott mindenki egyenrangú – nem kell azon töprengenem, hogy mekkora társadalmi és anyagi szakadék árnyéka vetül közénk.
A hatalmas Boeing 787 Dreamliner közel háromszáz fős utazóközönséget képes befogadni. A fedélzeten több tucatnyi hangos, vidáman nevetgélő fiatal turista próbálja kényelembe helyezni magát. Többen egyforma, színes trikót viselnek, nyilván valamilyen sporteseményre utaznak. Egyik-másik megragadja az alkalmat, hogy megörökítse a felszállás...
Olykor úgy érzem magam, mint aki egy másik bolygóról jött – és egyedül vagyok a kétségeimmel. Akkora a káosz bennem, hogy igazán jól esne egy kis megnyugvás. Tudni szeretném, miért történtek velem olyan felkavaró események az utóbbi időben. Mit rontottam el eddig, és mi a valódi küldetésem az életemmel? Merre induljak tovább?
Clarissa Greendale óvatosan kerülgeti a stúdióban felhalmozott bútorokat, amelyek a kellékesek csapatára várnak. A haja, és ruházata ugyanolyan kifogástalan, mint máskor, ám a szeme alatt mély árnyékokat láthatna egy figyelmes szemlélő.
Eltelik néhány hét, mire újra találkozunk. Tibor egy közeli kávézó előtt vár rám. Sötét színű garbó és zakó van rajta. Megviseltnek, fáradtnak látszik.
Miután az első valódi találka időpontjában megegyezünk, a következő napon párás, ködös hajnal köszön ránk. Bár általában az időjárás nagy hatást gyakorol a hangulatomra, most semmi nem hozhat ki a sodromból. Egész nap majd kiugrom a bőrömből.. Izgatottságomból persze a családom semmit nem vehet észre. Ebéd után olvasást tettetek, de titokban...
Miután nénikém befejezte okításomat, hazasietek, hogy mihamarabb kipróbáljam az általa javasolt gyakorlatot. Ahhoz képest, hogy korábban mennyire elutasító voltam a spirituális és ezoterikus témákkal szemben, most alig várom, hogy "elmerülhessek önmagamban" és rátaláljak végre a lelki középpontomra.
