Életünk célja a fejlődés

" Ismerd meg önmagad!"

Ugye, a számodra is ismerős fent idézett mondat? A delphoi jósda felirata örök érvényű, és mindannyiunknak érdemes volna a fejében tartania e pár szó mélyebb igazságtartalmát! Hiszen mi más célja lehet az életünknek, mint az, hogy folyamatosan erre törekedjünk, valamint arra, hogyan tudjuk önmagunkat meghaladni és fejlődni!

Még a közgazdaságtan is azt tanítja: ahol nincs fejlődés, ott stagnálás, majd visszaesés lesz tapasztalható. Ez a lelki életünkre ugyanúgy igaz! Ezért sosem dőlhetünk hátra elégedetten, hogy a tanulásnak vége, mindent tudunk, és semmi dolgunk a továbbiakban! Hiszen ez egyszerűen nem tud működni, a mostani felgyorsult világban pedig végképp nem tartható ez az elképzelés.

Míg szüleink megtehették, hogy egy számukra viszonylag megfelelő állásban akár évtizedeket töltöttek el, ráadásul úgy, hogy nagyjából ugyanazt a tevékenységet űzték, amit az elején elsajátítottak, mi ezt nem engedhetjük meg magunkat. A világ napról napra változik, és a tempó egyre gyorsul. A fiatalabb generációk a technika legújabb vívmányait készség szinten sajátítják el, ezért számukra nem okoz gondot a használatuk, de akár egy évtized távlatából is már egészen más a helyzet.

De mi a helyzet a belső indíttatással, vagy az önismerettel? A régi fiatalok határozott önképpel és türelemmel rendelkeztek, de ez nem mondható el a ma fiataljairól. Ami nem is meglepő, hiszen ebben az információ áradatban sokan azt sem tudják eldönteni, melyik nemhez tartozónak érezzék magukat. Ez sokakat arra ösztönöz, hogy emberek közé menjenek, hátha akkor jobban fogják érezni magukat.

Ha te is úgy érzed, hogy összezavar a világ, nem vagy egyedül

Az a jó, ha mindig egy kicsit többek leszünk a barátaink által is, mert egymást is ösztönözni tudjuk a fejlődésre. Közösségeink által is lehetőségünk nyílik a fejlődésre. Az életünk tehát ezen inspirációk által is gazdagodik. Azonban lehet ez csupán egy múló állapot, ami után hazatérve ismét ugyanolyan üresnek érezzük magunkat. De lehet egy olyan élmény is, ami akár napokra feltölti a lelkünket energiával! Erre akkor van esély, ha a megfelelő emberekkel vesszük körül magunkat, akikkel hasonló a gondolkodásunk, érdeklődési körünk, intellektusunk. Ehhez azonban jól kell ismernünk saját magunkat. Ahhoz, hogy sikeresnek és elégedettnek érezzük magunkat, az kell, hogy tisztán lássuk, kik vagyunk és mi a dolgunk a világban? 

Ha te úgy érzed, hogy elakadtál, vagy nem találsz hasonló gondolkodású embereket a környezetedben, ne keseredj el!
Nézz körül a honlapon és gyűjts pozitív megerősítéseket! Csatlakozz Facebook-közösségünkhöz, vagy írj nekem levelet, és kérd a segítségemet. Szívesen adok támpontokat, hogy merre indulj el az önismeret útján. Itt találsz űrlapot hozzá: