Kísért a múlt

Tibor egy darabig tétovázva, kissé nehéz szívvel álldogál egykori szülőotthona előtt. Zsebéből előkerül a kulcs. Lassan, óvatosan nyit be. A mostanra igencsak festésre, és nyikorgó hangja alapján, az eresztékek megkenésére szoruló régi ajtó feltárul, és mögötte ott van a múlt. Amivel végre szembe kell néznie. Az előszobán áthaladva, először is kitárja a kicsiny kertre nyíló konyhai ablakokat, hogy kiengedje az áporodott levegőt. Majd, a Mama szobájába be sem lépve, az emeleti lépcsők felé fordul.

Hosszú évek óta be sem tette a lábát a házba. Amióta eltemették az édesanyját, képtelen volt sok időt eltölteni ezek a falak között, de az eladására sem bírta magát rászánni, pedig a távolban élő testvére felhatalmazta erre. Egy közelben lakó idős nénit kért meg az időnkénti takarításra, s az esetleg ide érkező levelek továbbítására. Ettől eltekintve, itt semmi sem változott a temetés óta.
Csaknem minden bútor ugyanott áll a repkénnyel benőtt kis kétszintes házikóban, ahol az anyja életében. Kivéve az egykori katonatiszt nagyapja antik karosszékét, amelyet Tibor magával vitt a nemrég vásárolt Balaton-parti házába. A modern épületben minden adott volt, ami a rendszeres életvitelhez szükséges, így a Magyarországon töltött időszakok idejére inkább ott rendezkedett be. Ott nem kísértették régi emlékek – és csak kevesen voltak azon szerencsés kiválasztottak, akik egyáltalán tudomást szerezhettek a tartózkodási helyéről.

A régi lépcsőfokok megnyikordulnak, ahol fokról-fokva fölfelé halad. Az emeleten még inkább nehezére esik a levegővétel. Nehéz eldöntenie, hogy a szellőztetésért kiáltó szoba közege hat rá ilyen módon, vagy azért szorul el a szíve, mert az emlékek egyszerre megrohanták? Nem számított rá, hogy ennyire fog fájni az egykori otthona viszontlátása. Itt volt egykor az ő saját rezidenciája. Itt bújta a tankönyveket, ide hozta fel a barátnőit. S később, innen indult karrierje is…
A régi könyvei még mindig a polcokon sorakoznak. Óvatosan kinyitja a ruhásszekrényt. Egy átlátszó műanyag zsákban még most is ott fityeg egy vállfán az érettségiző öltönye. Mintha megállt volna az idő… Megrázza a fejét. Bár senki nem látja, mégsem szabad elérzékenyülnie!
Gyorsan körbejáratja a szemét, hátha megtalálja azt a régi mesekönyvet, amiért idejött. Az talán segíthetne abban, hogy megértse: az utóbbi időben miért szerepel az álmaiban gyakran furcsa, régies öltözetben? Tudván, hogy gyerekként gyakran lapozgatott egy megsárgult lapú kötetet, amelyben hasonló ruhákban ábrázolt alakok szerepeltek, válaszokat akar találni abban a könyvben.
Nagyon nyomasztó, hogy az utóbbi hónapokban többször hasonló víziók és érzések riasztották fel a hajnali órákban. Régebben, ha voltak is különös, régmúlttal kapcsolatos álmai, sohasem zaklatták fel annyira, mint az utóbbi hetek lidércnyomásai, melyekhez hasonlókat sok éve már nem álmodott.

Rendszerint csak lehunyta a szemét, és már aludt is, mint a tej, egészen reggelig. De január óta valami megváltozott. Clarissa miatt némi lelkiismeret-furdalás gyötörte, Viktória feltűnése pedig alapjaiban rengette meg a saját világáról alkotott képét. Rá kellett ébrednie: amit szeretetnek gondolt, langyos érzelem volt ahhoz a viharos fellobbanáshoz képest, amit a fiatal lány váltott ki belőle. Tartozni valakihez, a szó legmélyebb értelmében: ez eddig egyáltalán nem számított, kivéve természetesen az édesanyjához fűződő kapcsolatot. Nagyon közel álltak egymáshoz a Mamával, talán túl közel is – és ez a kötelék sokáig mindennél erősebbnek bizonyult.
A nők hosszú ideig jöhettek-mehettek az életében, csak egy biztos pont volt: az édesanyja, aki mindig mellette állt, és mindenben támogatta, amikor csak tehette. Sokszor ugyan nem értett vele egyet, de ilyenkor mindig azt mondta: "Jól van, fiam, én elhiszem. Tanult ember vagy, én pedig csak egy egyszerű asszony. Biztosan igazad van." – S közben Tibor mindig is tudta, hogy az utolsó pillanatig éles eszű édesanyját a legjobb tanulók között tartották számon az iskolatársai körében. Csakhogy neki nem volt lehetősége arra, hogy akár középiskolában tanuljon tovább. Akkoriban a vidéki Magyarországon nem olyan idők jártak. Az anyjának később is nehéz élete volt, hiszen egyedül kellett felnevelnie két fiát, miután sokat betegeskedő férjét korán elvesztette. De mindent elkövetett azért, hogy gyermekei tisztességes ruhákat hordjanak, és jó iskolákba járhassanak. Munkásasszony létére széles látókörű, jó ízlésű nő volt, aki stabil hátteret igyekezett biztosítani nekik. Végtelen türelemmel és szeretettel nevelte őket, még akkor is, amikor kamaszkori lázadásuk idején sokszor elszomorították. Különösen Tibor volt nagy csibész: gyakran kimaradt éjszaka, elhanyagolta a tanulást. Később sokszor lelkifurdalást érzett egykori léhasága miatt, pedig az anyja sosem vetett a szemére semmit.

Sokáig állni mozdulatlanul egy könyvespolc előtt... Annyira nem jellemző rá! Az emlékképek feltolulása kellemetlenül érinti. "Nem elérzékenyülni, nem elérzékenyülni" – mantrázza magában. Ám az elhatározás hiábavaló. A könnyek egyre gyűlnek a szeme sarkában. "Csak nem fogom elsírni magam!" – nyúl a szeméhez feldúltan. Nem lenne méltó hozzá, ha könnyekben törne ki...
Egész életében ahhoz szoktatta magát, hogy méltó legyen nemes jellemű felmenői emlékéhez. Annak idején mindig erősnek mutatta magát az édesanyja előtt. Mindig úgy érezte, sokkal tartozik neki. Talán ezért sem nősült meg sokáig: hogy róla gondoskodhasson. Bátyja fiatalon külföldre költözött, s népes családot alapított. Hányattatott, megaláztatásokkal teli ifjúkora elől menekülve jutott el a távoli Ausztráliába, és lelt ott új hazára. Bár sok levelet és csomagot küldött, már nem vágyott haza. Tiborra másképpen hatottak a nehézségek: az ő lelke megedződött tőle. Miután felelősségteljes férfivá érett, a tanulásnak is nekiveselkedett. Két diplomát és sok gyakorlati tapasztalatot szerzett, folyékony angol és német nyelvtudása a legkiválóbb szakemberek közé emelte. Karrierje gyorsan beindult, hála kiváló kommunikációs és helyzetfelismerő képességének.
Bár kezdetben nem bővelkedett az anyagiakban, ez jól tudta ellensúlyozni az egyre gyarapodó és kamatozó kapcsolati tőkével. Nagy társasági életet élt, rajzottak körülötte a szebbnél szebb nők, és ő ritkán állt ellen a kedvező lehetőségeknek. Sokáig eszébe sem jutott megállapodni: jött-ment, élvezte az életet, bejárta a fél világot. De az édesanyjához újra és újra visszatért.

Ám egy férfinak mégiscsak az a sorsa, hogy előbb-utóbb beadja valakinek a derekát és megnősüljön. Ő erre csak akkor kerített sort, amikor a mama eltávozott az élők sorából. Talán az édesanyja halála utáni űrt próbálta betölteni a hirtelen nősüléssel. De sem a barátai, később pedig ő maga sem értette, hogyan dönthetett így egy néhány hetes ismeretség után.
Egy londoni partner mutatta be neki egy partin Clarissát, ezt az igazán figyelemre méltó, ragyogó, habár kissé feltűnő megjelenésű – akkor éppen – szőke csodát, egy feltörekvő színésznőt. Tibort egészen más nőtípusok vonzották addig, de ő szó szerint lecsapott rá. Maximálisan élve minden színészi képességével és női vonzerejével, úgy játszott vele, mint cica az egérrel. Addig ingerelte és bosszantotta sokszor, hogy végül szinte bármit elért nála. Valahogy így volt ez a házassági ajánlattal is. Valójában Tibor soha nem is tervezte, hogy megkéri a kezét, egyszerűen csak megtörtént. Egy váratlan születésnapi meghívás Las Vegasba és abban az eszelős forgatagban, a szerencsejátékok világában tett bizonytalan, de annál sikeresebb kezdeti lépések mámorában, úgy érezte: a szerencsés lapjárás azt bizonyítja, hogy az életben is minden a lehető legjobban alakul.
Megfeledkezett a régi mondásról: aki szerencsés a kártyában, szerencsétlen a szerelemben. Sok elhamarkodott frigy köttetett már meg Los Angelesben. Talán ilyen volt az övék is. Ennek ellenére sokáig becsülettel kitartott a felesége mellett. De most már nincs több ok, amiért vele maradjon. A remény, hogy gyermeke szülessen, olyan hirtelen illant el, mint Clarissa iránti bizalma.

Közelebb lépve a könyvespolchoz, most már egyenként végigfuttatja pillantását a címeken. Miután ez nem vezet eredményre, kihuzigálja az öreg íróasztal fiókjait. Semmi. Talán a tankönyvekkel együtt bekerült az a kötet is egy dobozba, s most a padláson porosodik a lomok között. Másszon fel a szűk grádicson, és kússzon hasmánt a porban? Nem is biztos, hogy ott megtalálná. Bárcsak eszébe jutna a szerző neve. Úgy könnyebb volna kutakodni, és beszerezni egy másik, antikváriumi példányt. Homlokráncolva, tanácstalanul, néz szét ismét az egykori szobájában. Egy darabig még álldogál, aztán visszamegy a földszintre.

Édesanyja egykori hálószobájának ajtajában állva újra megrohanják az emlékek. Most is ellenáll a késztetésnek, hogy benyisson. Nem bírná elviselni az üres helyiség látványát. Ő, aki mindig, minden helyzetben sziklaszilárdan tartani szokta magát, és szinte sosem gyengül el, azon a rossz emlékű pár négyzetméteren nem tudna erős maradni. Így is gyakran kísérti a tragikus utolsó időszak emléke.
Édesanyja megcsúszott a vizes kövön, s a vállát törte. A darabokra zúzott csontokat az orvosok fém kapcsokkal próbálták rögzíteni. A sebek nehezen gyógyultak, a Mama fájdalmai a hetek múltával egyre elviselhetetlenebbekké váltak. Egy idő után csak fájdalomcsillapítókkal tudott létezni. Egy napon pedig újra elesett. Éjszaka történt. Tibor az anyja fájdalmas nyöszörgésére riadt álmából. Ahogy meghallotta a furcsa, kétségbeesett és fájdalmas hangot, azonnal lesietett a lépcsőn. Döbbenten konstatálta, hogy az idős asszony olyan szerencsétlen módon zuhant a földre, hogy a kapcsok egy része kiszakadt a helyéből. Amikor fel akarta emelni, Mama sírva kérte: hagyja őt ott, és megtiltotta neki, hogy azonnal orvost hívjon. Csak azt kérte: adja be az összes megmaradt tablettát a dobozból, és tartsa őt átölelve. Eleget tett a kérésnek, bár a lelke háborgott, hiszen tudta: ezzel megöli a mamát, akinek amúgy is gyenge a szíve. Azonban egy haldokló utolsó kívánsága volt ez. Nem tehetett mást, úgy tett, ahogy az édesanyja kérte. Az asszony a karjai között távozott el. Azóta ez a titok csakis az övé, s azokat a nyomorúságos órákat sosem fogja felejteni. Igazságtalannak érezte a Sorsot, amiért a Mamának, aki soha senkinek nem ártott, olyan elviselhetetlen fájdalmat kellett átélnie még a halála előtt is.

Hirtelen egy autóduda harsan fel az utcáról. A férfi ekkor megrázkódik, föleszmél: az emlékképek hirtelen tovatűnnek.
– Talán felesleges is volt most idejönni. Jobb, ha indulok – mondja ki félhangosan. Becsuk minden ablakot, majd még egy utolsó pillantást vet a jól ismert tárgyakra.
– Viszlát – suttogja a háznak, vagy talán az egykori lakók szellemének.
Az ajtót gondosan visszazárva, az utca szemközti oldalán parkoló autójához indul. Aztán meggondolja magát, jobbra fordul, és elindul a közeli fás liget felé.
Néhány platánfa és tölgy szegélyezi a szépen rendben tartott parkot, melynek a közepén emlékmű áll 1956 felkelőinek emlékére. Az alsó, vaskos kőtömbön sűrűn teleírt sorok hirdetik a város egykori hősi halottainak nevét. Tibor közelebb lép. Jól tudja, hol találja a felsorolásban az ismerős betűket. Szeretettel simítja végig kezével a kőbe vésett szavakat. Sosem találkozhatott a nagyapjával, de édesanyja elmondásai alapján ismerni vélte őt.
Tibor nem csupán a rendkívüli férfi testi adottságait örökölte, hanem természetének egyes vonásait is. Erős, ellentmondást nem tűrő ember volt ő, aki keménységet várt el a fiaitól és lányaitól is. Mindig az igazság oldalán állt – még akkor is, ha ez az életébe került egy napon. Furamód, a családban több felmenője is erőszakos halált halt: egy nagybácsit orosz katonák öltek meg, egy újonnan vásárolt hollófekete nóniuszért – legalábbis a rokonság így meséli. A nagypapa egykor uradalmi gazdatisztként szolgáló nagyapját pedig ugyancsak földi javak miatt rabolták ki, és ölték meg, amikor menteni próbálta az utolsó Grassalkovichok vagyonának maradékát. Grassalkovich Antal, a gazdag főúr, akinek többek között a nagylelkűsége jelentette a végzetét, a Nemzeti Múzeumnak és a Magyar Tudományos Akadémiának is bőséges adományokat juttatott, mígnem arra eszmélt: pénzszórása immár a saját családjának megélhetését fenyegeti. Hiába kapott észbe és hozatta fel a titkos családi kincsesládát Csongrádról: útonállók valahogy hírét vették a drága rakománynak, s félúton a főváros felé, megtámadták a fegyveresekkel is felszerelt kis csapatot. A rablást a megtámadottak egyike sem élte túl. A családi legendáriumban sok további történet élt a hősies és önfeláldozó ükapáról. Kisfiúként számtalanszor eljátszották bátyjával a legendás felmenők kalandjait, jobb játék volt ez, mint az indiánosdi.

Tibor nem most először gondol a különös párhuzamra anyai felmenőinek a végzete között. Ahogy már máskor is, eszébe jut: hátha rá is hasonló sors vár. Egy pillanatra megborzong a kellemetlen gondolattól. Aztán megrázza a fejét. Ez ostobaság. Buta gondolat. Miért történne vele ilyesmi? Tud ő vigyázni magára. Egyébként is, most más idők járnak. De az ősök bátor tetteinek emléke büszkeséggel tölti el. Mindig kemény, erős, de kérlelhetetlen szívű emberekként képzelte őket. Valahányszor nehéz helyzetbe került az életében, mindig az ő nagyszerűségükre gondolt, s ez erőt adott – és segített, hogy jól tudjon dönteni. Mert mi lehet fontosabb annál, hogy az ember felemelt fejjel tudjon tükörbe nézni?

Vajon most mennyire van joga büszkeséget érezni? Hiszen hagyta magát egy nő által megvezetni, egy másikat pedig ostobán elveszített, pedig az élet megadta a lehetőséget, hogy megismerje őt… Talán azok az álmok jelentik a megoldást. Mert mi más oka lehetne a felzaklató képeksoroknak, ha nem egy belső hang üzen általuk?! Talán van összefüggés a jelenetek és a valóság eseményei között. De vajon mit üzennek az álmok, és helyrehozhatók-e a korábbi tévedések és hibák?!

*********************************************************************************************************************

A történet folytatódik!!! (KLIKK IDE, ha látni akarod az összes közzétett fejezetet!)

A legnagyobb karmikus leckéket általában párkapcsolatainkon keresztül tanuljuk meg. Minden élethelyzetünk azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk és fejlődjünk az életünk során.
A SZINASZTRIA - Időtlen szerelem című regény azt meséli el, miképpen változhat meg a gondolkodásunk az álmaink üzenete által, és mit tanulhatunk meg karmikus vonatkozásban a párkapcsolatainkról.

IDE KATTNTVA EGYBEN IS MEGVÁSÁROLHATOD A REGÉNYT KEMÉNYKÖTÉSŰ KIADÁSBAN VAGY ONLINE