Ki nyer a végén?

Clarissa, mint egy igazi dáma, tökéletesen szabott halványszürke kiskosztümben, büszke tartással vonul végig az asztaláig az elegáns budapesti étteremben. Szerette az ilyen helyeket, ahol szépség és elegancia vette körül. Az ilyen környezet megnyugtatta, és arra emlékeztette, egykori felmenői milyen előjogokkal rendelkeztek. 

Családi legendáriumukban – igaz, távoli ágon, valamikor a régmúltban – akadt főrendi rokon, nem is egy. Mindenesetre, e tények ismerete egész életében arisztokratikus gőgöt adott neki. Tudatában volt annak, hogy ez azonban csak az egyik énje. A másik oldala szenvedélyes ősöket idéz, akik nem vetették meg az erotikát, a szerelmi fortélyokat és olykor a szemet szemért-elvet követve tiporták el az ellenségeiket.

– Erre fáradjon, hölgyem – mondja a főúr meghajolva.
– A férjem még nem érkezett meg? – fordul a pincérhez.
A középkorú, kissé kopaszodó férfi folyékonyan, bár erős akcentussal válaszol angolul.
– Nem, az imént telefonált, hogy késni fog. Addig is, Ön a vendégünk egy italra. Foglaljon helyet, asszonyom.
Az asztalon szépen kötött, bőrfedeles étel- és itallap fekszik.
A főpincér színpadias mozdulattal mutat felé:
– Szíveskedjék választani, és én máris hozom, amit kíván. Ajánlhatok esetleg valamit? Egy könnyed fehérbort?
Clarissa, bár nem kifejezetten szomjas, kér egy Oremus Late Harvest fantázianevű fehérbort. A pincér rögvest áradozni kezd az ital jellegzetességeiről, mintha munkaköri kötelességének érezné a borászati felvilágosítást.
– Nagyon jó választás, ez egy igazán finom, hölgyeknek ajánlott bor. A hárs ízeit fedezheti fel benne, amit jól fűszerez a furmint és a sárga muskotály jellegzetes selymes aromája. Kiváló bor! Majd meglátja. Habár, ezt az édes mivolta miatt inkább süteményekhez szoktuk ajánlani. De bizonyosan étvágygerjesztőnek is megteszi. Azonnal hozom, asszonyom! – közli, majd finoman összecsapva a bokáját távozik végre.
A nő felsóhajt. Jólesett a pincér figyelmessége, hiszen mindig is élvezte, ha körülrajongták. Így van ez akkor, ha valaki megszokja, hogy már a megjelenése ajtókat nyit ki előtte.
Jóleső érzés arra gondolnia, hogy mindig kiválóan tudta játszani az úri dámát – ez volt az egyik legjobb alakítása, a mindennapokban csakúgy, mint egyes filmszerepeiben. Csak az igazán közeli ismerősei ismerhették meg a másik, szenvedélyes oldalát. Szeretőinek soha nem lehetett oka panaszra.

A várakozás alatt van idő átgondolnia az elmúlt éveket. Ismerve a saját gyenge pontjait, jól tudja: a gondot az jelentette, ha valakihez több is fűzte, mint puszta testi kapcsolat. Mert akkor már mindent akart, feltétel nélkül, úgy, ahogy az neki kényelmes volt. Szerette az embereket saját kénye-kedve szerint mozgatni, macska-egér játékot űzni velük. Egy darabig Tibor is behódolt a taktikájának – de túl hamar megelégelte, hogy a nő marionett bábu módjára, egy képzeletbeli zsinóron rángassa. Ekkortájt nyitott kirendeltségeket a tengerentúlon: jó hivatkozási alap volt arra, hogy minél távolabb kerüljön tőle, és egyre több időt töltsön távol a szigetországtól.
Bár ő ezt eleinte nagyon zokon vette, később rájött, hogy bizonyos előnyökkel is jár ez a megoldás. Az éremnek csak az egyik oldala, hogy nem tudja a férjét akármikor hazarendelni, ha vele akar lenni – ugyanakkor a férfi sem tudja ellenőrizni, hogy ő mivel tölti az idejét. Ezért nem tiltakozott tovább az ellen, hogy Tibor csak az év bizonyos időszakait töltse vele.
Tagadhatatlan, hogy az utóbbi években tágabb mozgástere nyílt minden értelemben, ugyanakkor az anyagi hátteret Tibor biztosította a számára. Ráadásul, továbbra is szeretett vele mutatkozni, vagy rá hivatkozni és kiváltképp tetszett neki a kényelmes, jómódú élet, amelyet ez a sok előnnyel járó házasság biztosított neki. Sok kapu nyílt meg a karrierje szempontjából is Tibornak köszönhetően, hiszen a több nyelvet kiválóan beszélő, tájékozott és művelt világpolgárt bárhol szívesen fogadták magasabb körökben is. Ez pedig különösen fontos tényezőnek bizonyult az utóbbi időben.
Nem hagyhatja, hogy bármi felrúgja ezt az állapotot. Túlságosan hozzászokott már ahhoz, hogy a férfi távollétében úgy él, ahogy akar, és azzal hál, akivel akar, miközben semmire sincs gondja.
Harcra készen, türelmetlenül pásztázva a tekintetével a terem túlsó oldalát, ujjait a tenyerébe mélyeszti, és eltökélten várja a következő felvonást. Azt már régen eldöntötte, hogy bármit bevet a házassága megmaradása érdekében. Nyilvánvaló, hogy kettejük kapcsolatát már nem lehet megmenteni. Ennek valószínűsége a minimálisra csökkent akkor, amikor Tibor szembesítette a magzattal és a vetélésével kapcsolatos hazugságaival. De talán a házasság látszatát még sikerül fenntartani. Ha szép szóval nem, akkor majd más módon…
Mindenesetre, megnyugtató a tudat, hogy a nyomozó már rajta van az ügyön, és ő hamarosan mindent megtud arról a nőről, aki közé és Tibor közé állt. Mert csakis egy másik nő okozhatta a legutóbbi változást Tibor viselkedésében. Voltak már előtte mások is – már ez is nyilvánvaló. De minden eddigi nőcske csak átmeneti szórakozásra kellett a férjének. Ez most miért lenne más?
Igyekszik lélekben megerősíteni magát, ha esetleg fájni fog, amit megtud. Mert az most nem számít. Információ kell, amivel olyan csapást tud mérni Tiborra, hogy az visszatántorodjék a szándékától.

Negyedórás késés. Ez szokatlan. De már nem meglepő. Tibor azelőtt sosem késett, és sosem tette le a telefont olyan udvariatlanul, mint ma reggel. Clarissa elgondolkodva nézegeti az asztalon nyújtózó elegáns gyertyatartót, keze önkéntelen mozdulatokkal babrálja az amúgy is tökéletes rendben virító virágcsokrot a mellette álló vázában.
Összerezzen, amikor az ismerős hang megszólal:
– Szervusz, Clara.
– Tibor! Késtél…
A férfi fáradtnak, megviseltnek tűnik. Egykedvűen vállat von, ami tőle igazán szokatlan megnyilvánulás.
– Nagyon sajnálom. Nem szólt a pincér? Telefonáltam. Tudod, óriási dugó volt… – mentegetőzik, minden bűntudattól mentesen. Arcán a borosta kezd erőre kapni – talán nem volt ideje megborotválkozni? Nagyon siethetett...
Clarissa mélyreható tekintettel méregeti, meggyőződése, hogy a nővel volt.
– Tudod, hogy órákat utaztam miattad. Pedig most minden erőmmel a hamarosan kezdődő új rész forgatására kellene készülődnöm, de képtelen vagyok összeszedettnek lenni és koncentrálni. Kiborít, amit csinálsz! Ne tedd ezt velem. Ne hagyj el, szeretlek! Hajlandó vagyok megbocsátani, csak felejtsük el a múltkori közjátékot...
A következő percekben a vádaskodástól a sajnálatkeltésen át a kétségbeesésig, a teljes színészi repertoár sorra kerül. Tiborról azonban leperegnek a szavak. Túl sokszor hallgatta már az ehhez hasonló megnyilvánulásokat. Túl régóta. Elég volt. Az egész kétlaki életből, a sokszor nyirkos "ködös" Albionból, az ide-oda utazgatásból is elég volt. Hideg tekintettel néz előre, az arcáról semmiféle érzelmet nem lehet leolvasni.
Egy ideig csak ülnek és nézik egymást, hallgatagon fürkészve a másik tekintetét. Clarissa egy idő után egyre elviselhetetlenebbnek érzi Tibor némaságát. Ekkor egy pincér lép az asztalukhoz. Tibor egy félreérthetetlen mozdulattal a tudtára adja, most nincs rá szükség. A pincér megérti, bólint, s könnyedén sarkon fordul.
– Mondj már valamit – töri meg végül a csendet az asszony.
– Ugyan mit, Clara? Én már mindent elmondtam, amit lehetett. A többire, ami történt, már nincsenek szavaim.
– Eldobsz, mint egy megunt játékszert.
– Tudod jól, hogy miről szólt ez az egész házasság: nem arról, aminek indult. Ha valaki játszani akart, az te voltál. Én valójában csak asszisztáltam hozzá.
Clarissa már bánja, hogy a szálloda éttermében találkoztak. Fönt, a szobájában talán többet elérhetne a teste és a vágy erejével. De így és itt… Nehezebb a dolga, mint hitte. Szép szóval nem fog menni, most már látja. Így hát meg kell keményíteni a szívét és támadni.
– Undorító vagy – közli szárazon. – Azt hiszed, nem tudom, mi van a háttérben?! Ti férfiak! Mind egyformák vagytok – csap az asztalra indulatosan. A váratlan megnyilvánulás a szomszédos asztalnál ülő idős hölgyek figyelmét is magára vonja.
– Mégis, mire gondolsz? – kérdezi tapogatózva Tibor. Vajon a felesége tud Viktóriáról?
Ő azonban nem akarja felfedni még a lapjait. Indulatosan, és kissé talán túl is lőve a célon, a színpadias hatás érdekében, hátra taszítja a székét, talpra ugrik:
– Megbánod még ezt az egészet, drágám! – sziszegi, majd drámai indulattal elsiet. A közelben álló pincér tátott szájjal bámul utána.

Tibor a helyén marad. Felsóhajt. Ő sem így képzelte ezt a beszélgetést. Miért nem érti meg a felesége, hogy vége? Ugyan miért kellene tovább erőltetni azt, ami már régen nem jó? Eddig is csak a megszokás tartotta még őket ebben a kötelékben. Modern, nyitott házasság volt, annak minden előnyével, az igaz. De ha mindketten megcsalják egymás, mi értelme az egésznek? Anyagiakat tekintve így persze sokat veszíthet.
Megelőzendő, hogy Clarissa kiforgassa a vagyonából, nagylelkűen fel akarta ajánlani neki a londoni lakásukat. Tibor a táskájába nyúl és előveszi azokat az iratokat, amelyeket most akart aláíratni a nejével, a zökkenőmentes válás érdekében. Naiv gondolat volt. Kemény csatáik lesznek még, úgy tűnik…
A vad indulatok mindig azt jelzik, hogy valaki a vesztét érzi. Ilyenkor az emberek hibát hibára halmoznak. Akár az is előfordulhat, hogy aki csapdát állít, éppen a saját vesztét okozza…
A hideg fej a legfontosabb – ahogy az üzleti életben is. Ebben pedig Tibor mindig is sikeresen tudta alakítani az ügyeit. Még egyszer átfutja szemével az iratokat.
"Szegény, nagyot fog csalódni a végén." – gondolja szomorkásan, de elégedetten. Majd kimerülten dől hátra. Úrrá lesz rajta a kínzó éhség is. A szemfüles főpincér már hozza is az étlapot.

Clarissa újabb kártyát húz elő a pakliból: a vádaskodástól a sajnálatkeltésen át a kétségbeesésig, a teljes színészi repertoár sorra kerül, amikor végre asztalhoz ülnek válni szándékozó férjével. Tiborról azonban leperegnek a szavak. Jól ismeri már az asszonyt, és nagyon eltökélt. Már régen eldöntötte: ami sok, az sok. Ideje szabadulni a tévedésből megkötött házasság béklyójából, és ideje kilépni a hazugságok messzire nyúló árnyékából...

*********************************************************************************************************************

A történet folytatódik!!! (KATTINTS IDE, ha szívesen elolvasnád az összes közzétett fejezetet!)

A legnagyobb karmikus leckéket általában párkapcsolatainkon keresztül tanuljuk meg. Minden élethelyzetünk azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk és fejlődjünk az életünk során.
A SZINASZTRIA - Időtlen szerelem című regény azt meséli el, miképpen változhat meg a gondolkodásunk az álmaink üzenete által, és mit tanulhatunk meg karmikus vonatkozásban a párkapcsolatainkról.

VÁSÁROLD MEG A REGÉNYT EZEN AZ OLDALON KEMÉNYKÖTÉSŰ KIADÁSBAN VAGY ONLINE!