Azzá válsz, amit gondolsz magadról

2021.05.10

Korábbi bejegyzéseimben többször utaltam Dr. Joe Dispenza munkásságára, akinek a tavalyi évben találkoztam a könyveivel először, és gyakorlatilag megváltoztatta a szemléletmódomat.  Mindig is fontos volt számomra a tudatosság, valamint az önismeret és önfejlesztés útja. Ám ezek a könyvek mégis újat tudtak mutatni azáltal, hogy logikus rendszerben szerepel bennük mindaz, amit e témákról a legmodernebb kutatási eredményekkel alátámasztva ma el lehet mondani.  

Dr. Joe Dispenza kutatásai érintik a pszichoneuroimmunológia területét is (ez az immunológiát, az idegtudományokat, az endokrinológiát, a pszichológiát is magában foglalja), és az epigenetikát (ami a géneket és a szerzett tulajdonságok öröklődését kutatja).

Könyveiben bizonyítékokkal támasztja alá, hogy meg tudjuk változtatni az életünket a gondolataink és az érzelmeink megváltoztatása által. Vagyis, meg kell szüntetnünk azt a rossz szokásunkat, hogy a régi hitrendszerekbe ragadva újra és újra ugyanazokat a köröket tegyük meg.

Hogyan alakítjuk ki a személyes valóságunkat?


Naponta 60.000 gondolatunk van, és nagyjából mind ugyanaz a gondolat, mint amire előző nap gondoltunk. Minden alkalommal, amikor valami új dolgot tanulunk, újabb szinoptikus kapcsolatot hozunk létre az agyunkban. De ha nem gondolkodunk később rajta, ha nincs ismétlés, akkor ezek az agyi áramkörök visszafejlődnek, megritkulnak, akár napokon belül.

Ezért van az, hogy egy új képességet megtanulva, a tanfolyam elvégzését követően, bármennyire is jók voltunk benne, idővel megkopik a tudásunk, ha nem használjuk. Ezért is fontos a tudatosság és a rendszeres gyakorlás. Könnyű azt mondani, hogy csak egy vagy két napig pihenni szeretnénk, és pár alkalom elmaradhat.... Valójában gyakran az történik, hogy később is mindig könnyen talál valamilyen kifogást az egónk, és egyre nehezebb lesz újra felvenni a ritmust. Sokszor így alakul, ugye?

Miért olyan nehéz a változás?


Amennyiben tartósan meg tudod változtatni a viselkedésedet, és valamit másképp csinálni, mint azelőtt, ha jól fel tudod használni az információt, akkor újabb tapasztalást tudsz létrehozni, így hamarosan valóban a szakértője leszel annak a területnek, hiszen már egyre több gyakorlatot is szerzel benne!

Ha a másik végletet nézzük, kevésbé jó a kilátás. Teljesen más eredményt hoz, ha folyton-folyvást korábbi rossz emlékeiden rágódsz, amikor valami nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna, esetleg hibát követtél el, vagy kínoshelyzetbe kerültél. Ha állandóan ezeket a szituációkat elemzed, újra és újra a múltba helyezed magad. Ennek nagyon káros hatása van az önértékelésre, és könnyen beláthatjuk, hogy nem sok köze van a konstrutív, építő jövőképhez...

A fenti példa a tipikus "negatív spirál" esete, amikor a múlt idézgetésével lefoglaljuk az agyunkat, és csak az válik szokásunkká, hogy az azzal kapcsolatos idegi kapcsolatokat erősítjük, ahelyett, hogy a vágyott ideális világképünket dédelgetnénk a keblünkön. Amit pedig gyakran teszünk, azaz a szokásaink összessége alakítja ki a személyiségünket. De erre a személyiségre nem vágyunk,
nem ilyennek akarjuk látni magunkat.

Hogyan alakítsunk ki új személyiséget?


A változáshoz felül kell emelkedni a függőségeken, a szokásokon, a viselkedéseken, amik a régi énhez kötnek. Ez persze nem könnyű, mert mindannyian félünk az új dolgoktól, az ismeretlentől.
Mi történik ilyenkor?

A legtöbb ember egója, amikor nem érzi magát a réginek, küld egy jelet az agynak, hogy kezdjen úgy gondolkodni, mint ahogyan régen érzett! Ha pedig elcsábulunk, és hallgatunk ezekre a gondolatokra, azok ugyanolyan viselkedést eredményeznek.

" Ugyanazok a viselkedések mindig ugyanolyan élményekhez vezetnek, ugyanazok az élmények ugyanolyan érzelmeket váltanak ki." (Dr. Joe Dispenza)

Ugyanazok az érzelmek (legyenek azok akár negatívak) ugyanúgy a korábban már gyakran átélt, jól ismert érzésekhez vezetnek. És ez ismerősnek érződik, ezért azt gondoljuk, hogy "ez rendben van, ez a normális". Nos, éppen ezért nehéz változtatni a viselkedésünkön...

(Dr. Joe Dispenza könyveit a BIOENERGETIC KIADÓ adta ki ezen címekkel:
"Engedd el önmagad és válj új emberré" és "Válj természetfelettivé!")