Megtört varázs

Verőfényes délutánra ébredünk. Egyszerre mozdulunk meg, aztán csak bámulunk egymásra. Tibor most is ugyanúgy, szorosan átölelve tart, mint ahogy elaludtunk.

– Jó reggelt – mosolygok rá bizonytalanul. Visszamosolyog, nyújtózkodik, a nyakát ropogtatja.

– Nagyon elzsibbadtál?

– Meglehetősen. Hogy vagy most? – érdeklődik mosolyogva, ám ekkor megcsörren lent a hallban a mobilja.

– Ó, hogy az ördög vinné el azt a nyomorult telefont! – hanyatlik hátra elcsigázottan.

– Nem, nem érdekel… Basszus, hány óra van? – pattan fel mégis. Az éjjeliszekrényen álló órára pillant. Az majdnem négy órát mutat.

– Nem értem, hogy tudtunk ennyire elaludni? – Mérgesen beletúr a hajába. Közben a telefon elhallgatott. – Kéne egy kávé. Meg némi kaja... De arra nincs is idő. Majd bekapunk valamit út közben. Gyorsan zuhanyozzunk le, aztán indulhatunk vissza. Ma még Pestre is mennem kell. Ne haragudj, hogy megint kapkodás van… Sajnos sietnünk kell. Tudod… épp a volt feleségemmel van találkozóm. Reggel hívott, hogy már az országban van... Fontos, hogy megbeszéljünk vele pár dolgot, a válással kapcsolatban. Holnap pedig már utazik is haza. Legalábbis nagyon remélem.

A feleségével találkozik? És ezt egész nap elmulasztotta nekem megemlíteni! Hogyne, mert akkor valószínűleg már rég összepakoltam volna a holmimat, és már rég otthon lennék.

Hirtelen összeomlik bennem minden. Nem érdekel, hogy azt állította, válófélben vannak, dühömben meg sem hallom, hogy csak a válási papírok miatt találkoznak. Csak az zsong a fejemben: milyen ostoba vagyok. Nem lett volna szabad itt lennem. Még őhozzá tartozik, ahhoz a másik nőhöz.

Érzem a veszélyt, és azt is tudom, hogy nekem itt nem teremhet babér. Tibor világa nem az én világom. Ahogy egész eddigi életünkben egészen másfajta közegben éltünk, úgy a gondolkodásunk is másmilyen. Minden zsák megtalálja a foltját, és ha ez a nő sokáig az ő felesége volt, akkor nyilván jobban összeillik vele. Talán most csak picit ráunt, és én egy kis változatosságot jelentek a számára, némi romantikával fűszerezve.

Bambán Tiborra nézek, fájón belém hasítanak az álombéli gondolataim, szinte ott érzem a kezemben a kést. Ökölbe szorítom a kezem. Lehet, hogy a múlt visszaüt? Most én vagyok a szerető, akivel azt a másik nőt megcsalta. Csakhogy én nem akarok másodhegedűs lenni. Kizárólagosságot akarok. Mindent vagy semmit. Azonban az is nyilvánvaló a számomra, hogy Tibor világa túl távoli nekem. Csodálatos volt vele itt lenni, de ez a dolog nem ismétlődhet meg. Ha le is zajlik a válóper, akkor sem fogok ide tartozni. Minden csoda csak három napig tart… ez esetben szó szerint. És aztán mindig eljön a pillanat, amikor fel kell ébredni.

Lehet, hogy tényleg van közünk egymáshoz az előző életeinkben betöltött szerepeink miatt, de talán ez mégsem elég alap ahhoz, hogy komolyabban egymásba gabalyodjunk. Egy kicsit megízleltük egymást. Jó volt. De ez a viszony, mint kapcsolat, hosszú távon nem működhet. Eldöntöm: ezt be kell fejezni. Talán tényleg volt dolgunk egymással: de ez csak lecke volt, amit meg kellett tapasztalnunk egymással.

Az álomban le is szúrtam volna őt. Talán a közös múltban meg is öltem. Most viszont… a lelkem szakad darabokra. A karmám így büntet. Mert akármit is mond, ez nem fog menni. Nekem itt nincs többé keresnivalóm. Ennyi volt.

Miközben Tibor kapkodva szedi össze a holminkat, és próbál valamiféle viszonylagos rendet hagyni utánunk a szobában, nem veszi észre, hogy én csak ülök az ágy szélén bambán, fejemben az egyre sötétebb gondolatokkal.

Végül mégis felfigyel rám.

– Nem öltözöl, kicsim? Indulnunk kell.

– Rendben. Csak még kimegyek a mosdóba – mondom tompa hangon. Felkapja a fejét, észreveszi a megváltozott hangnemet. Látom rajta, hogy nem érti a hirtelen hangulatváltozásomat. Nem is csoda, mert a körülmények nem feltétlenül ezt a viselkedést indokolnák… Csakhogy most közénk állt láthatatlanul egy harmadik személy. Felkelek, indulok is a fürdőszobába.

Még a csapot sem csavarom el, mire Tibor már ott áll mögöttem.

– Most megint mi a baj? Hogy nem mondtam el hamarabb? Ne haragudj, nem szándékosan vezettelek félre. Mást sem akarok, csak minél több időt veled tölteni! Egész héten csak arra tudtam gondolni, hogy újra lássalak, és amikor bevillant, hogy eljöhetnénk ide együtt, te pedig igent mondtál, boldog voltam! És milyen jól éreztük magunkat együtt! Ezért eszembe se jutott, hogy ma még dolgom van – magyarázza vehemensen, majd lágyabb hangon folytatja: – Persze sokkal szívesebben csinálnék inkább veled valamit...

Látom, ahogy felvillan a szemében a vágy, miközben tekintetével végigpásztázza a meztelen testemet. Már nyúlna értem, de elhúzódom, pedig én is vágynék az érintésére, az ölelésére.

Jobb, ha többet nem történik meg! Már döntöttem. Ha csak a jelent nézzük, akkor sem működhet ez a viszony. A múlt keresése közben megfeledkeztem a rideg valóságról és mindazon tényezőkről, amelyek elválasztanak bennünket.

– Gyorsan lezuhanyozom, és menjünk. Hiszen sietned kell – mondom kurtán, bántón, ridegen. Megbántva húzza vissza a kezét. Most nem tőrrel támadtam rá, a szavaimmal szúrtam szíven. Ég a szemem a visszafojtott sírástól. Belépek a zuhany alá és a szemem sarkából azt figyelem, mikor megy ki. Ahogy az ajtó becsukódik, erősebbre nyitom a vízsugarat, és kitör belőlem a zokogás. Nem tudhatja, hogy a szívem majdnem megszakad. Arcomat a víz alá tartom, a sós könnyekkel összemosódik a csapvíz.

*********************************************************************************************************************

A történet folytatódik!!!  (KATTINTS IDE, ha szívesen elolvasnád az összes közzétett fejezetet!)

A legnagyobb karmikus leckéket általában párkapcsolatainkon keresztül tanuljuk meg. Minden élethelyzetünk azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk és fejlődjünk az életünk során.
A SZINASZTRIA - Időtlen szerelem című regény azt meséli el, miképpen változhat meg a gondolkodásunk az álmaink üzenete által, és mit tanulhatunk meg karmikus vonatkozásban a párkapcsolatainkról.

EZEN AZ OLDALON KEMÉNYKÖTÉSŰ KIADÁSBAN VAGY ONLINE IS MEGVÁSÁROLHATOD A REGÉNYT!