Dolgunk van egymással

Csak annyit látok, hogy egy magas alak tűnik fel és közeledik felém. Hunyorgok. Végre, a szemem megszokja a halvány fényeket. Ahogy jobban kezd kirajzolódni a kép, már tudom ki az.
Tibor mosolyog zavartan rám. Nem akarok hinni a szememnek: mégiscsak eljött!  

Csak annyit látok, hogy egy magas alak tűnik fel és közeledik felém. Hunyorgok. Végre, a szemem megszokja a halvány fényeket. Ahogy jobban kezd kirajzolódni a kép, már tudom ki az.
Tibor mosolyog zavartan rám. Nem akarok hinni a szememnek: mégiscsak eljött! A vérem az arcomba tolul, a szívverésem felgyorsul. De ennyi idő után már minek jön? Nem tudom, mit mondjak.
Azt hiszem ezzel ő is így van. Hosszú percekig csak állunk egymással szemben, mire megköszörüli a torkát és megszólal azon a jellegzetes, rekedtes, érces hangján, amitől azonnal lúdbőrözni kezdek.
- Szervusz... Egy kicsit tovább tartott, mint gondoltam... Ne haragudj - mondja halkan. Meglepődöm, nem ilyen felütésre számítottam. Továbbra sem jönnek a szavak, ezért némán várom a folytatást.
- Gondolom, vártad, hogy jelentkezem... és talán már azt hitted, hogy becsaptalak, amikor azt mondtam, hogy még találkozni szeretnék veled - szabadkozik.
Kínos ez az egész. Nem tartozunk egymáshoz, soha nem is tartoztunk, nem kell nekem magyarázkodnia! Dühös vagyok.
Erőt veszek magamon, és nem gorombáskodom vele, pedig már a nyelvem hegyén volt egy csípős megjegyzés. Inkább behívom, mégse a kitárt ajtóban álldogáljunk.
- Sajnálom, hogy nem tudtalak már hamarabb is megkeresni, de zűrös volt az életem mostanában. Meg aztán, le kellett rendeznem... le kellett zárnom bizonyos dolgokat - közli velem csöndes, visszafogott hangon.
- Tibor, nem kell beszámolnod nekem az elmúlt három hónapról, jó? Most itt vagy, én is itt vagyok. A kérdés az, hogy te miért is...?
Meglepődik. Felvonja a szemöldökét. Hosszasan vizslat. Atyaisten, hogy tud valaki így nézni! Egészen elgyengül tőle a lábam. Jaj, nem akarom, hogy így nézzem, ilyen szépen, gyengéd szeretettel... Nehéz ellenállni egy ilyen tekintetnek. Mintha a ruhám, a bőröm alá látna.
- Minek jöttél ide? - kérdezem fáradtan.
- Te nem érzed úgy, hogy dolgunk van egymással? - kérdezi komolyan. - Nem gondolod, hogy ritka ajándék az élettől, ami abban a reptéri kávézóban, országokkal és hétezer kilométerrel arrébb történt? Hogy mindjárt megtaláltuk a közös hangot, mintha több száz éve ismernénk egymást? Valami összehozott minket, legalább próbáljuk megtalálni az okát - sóhajt elfúló hangon.

(6. fejezet - A szinasztria)

A könyv megrendelhető fizikai formában vagy e-könyvként.
Kattints IDE és válaszd ki a neked megfelelőt!