A Szaturnusz üzenete

Olykor úgy érzem magam, mint aki egy másik bolygóról jött – és egyedül vagyok a kétségeimmel. Akkora a káosz bennem, hogy igazán jól esne egy kis megnyugvás. Tudni szeretném, miért történtek velem olyan felkavaró események az utóbbi időben. Mit rontottam el eddig, és mi a valódi küldetésem az életemmel? Merre induljak tovább?

Csak Tekla segíthet most rendbe tenni a gondolataimat. Az ő tudása, éleslátása és bölcsessége jóval meghaladja az enyémet. Tudom, ő érteni fogja az összefüggéseket. Akár még az asztrológiát is segítségül hívhatja. Nem is késlekedem tovább. Amint időm engedi, azonnal nagynénémhez indulok.

– Tekla néni! Itthon vagy? – kiabálom bizonytalanul a kertkapuban, néhány hozzám törleszkedő macskán átvergődve. Az ajtó nem volt zárva, ahogy máskor sem. Tekla nem aggódott rátörő tolvajok miatt. Hozzá bárki bármikor betérhetett. Jöttek is sokan, kivéve a saját rokonságát. Szinte nem telt el nap, hogy tanulni vágyó lelkek ne érkeztek volna hozzá. Mint most én.

– Hátul vagyok a kertben! – hallom a hangját távolról. Mintha a gyümölcsös túlsó feléről érkezett volna a válasz. Arrafelé indulok a nárciszoktól és tulipánoktól szegélyezett kerti ösvényen. Nem tévedtem, csakhamar rábukkanok. A virágba borult barackfáknál munkálkodik, a korához képest igen buzgón.

– Szervusz, angyalom. Látod, ez a korai meleg milyen szépen kivirágoztatta a kertemet? Itt a tavaszi metszés ideje, gondoltam, kijövök egy kicsit dolgozgatni. De mindjárt felfüggesztem, ezzel még úgyis sok időt el kell töltenem. Örülök, hogy megint eljöttél. Vannak kérdéseid, gondolom – kérdezi kijelentő hangsúllyal. Persze, igaza van.

– Vannak kérdéseim is, meg változások is…

– Nocsak! És jó híreid vannak, ahogy elnézlek. – néz rám jelentőségteljesen. Elpirulok. De alig várom, hogy beszámoljak az új fejleményekről.

Tekla mesélte az előző találkozásunkkor, hogy amikor egymáshoz életeken át kötődő lelkek újra összetalálkoznak, az mindig különös érzéssel jár. Ilyenkor nagyon erős vonzódást tapasztalunk, vagy úgy érezhetjük, mintha mindig is ismertük volna a másikat. Mint Tibor meg én. Bár akkor még egy szót sem ejtettem róla, ez a téma többször újra felmerült, és a Teklától kapott könyvekben is szó esett karmikus kapcsolatokról.

Alig várom, hogy beérjünk a házba, és kényelmesen elhelyezkedve, újra felvegyük a beszélgetés fonalát. Amikor Tibor szóba kerül végre, Tekla azonnal tudni szeretné, hogy a férfi pontosan mikor és hol született? Én azonban ezt elmulasztottam megkérdezni tőle. A sok új benyomás, érzés lekötötte a figyelmemet. És eddig nem is mertem neki megvallani, hogy érdekel az asztrológia. A családom és barátnőim körében korábban úgy tapasztaltam, hogy furcsán néznek rám, ha erről kezdek beszélni. Az eszemmel tudom, hogy ideje volna ezen túllépni, de a régi megszokások, különösen azok, amelyek érzelmekkel társulnak, nagyon be tudnak égni az ember reakcióiba.

Mivel otthon már megismerkedtem Tekla könyveiből az asztrológiai házakkal, elemtannal és a különböző fényszögekkel kapcsolatos alapvető tudnivalókkal, ez alkalommal könnyebben megértem az elemzését. Nem győzök ámulni és bámulni, mert Tekla olyan dolgokat is képes rólam megállapítani az asztrológiai a képletekből, amelyek sokáig előttem is rejtve voltak. Elmond olyan tendenciákat is az életemben, melyekre szerinte figyelnem kellene. És persze most is erőteljesen kihangsúlyozza, milyen fontos, hogy sokat meditáljak, mert ezzel azokra a jó rezgésekre tudok ráhangolódni, amelyek egyre több pozitív változást eredményeznek az életemben.

Ezúttal három és fél órán keresztül ülök néném dolgozószobájában. Szinte észre sem veszem az idő múlását, ahogy őt hallgatom. Minél többet értek a magyarázataiból, annál jobban belevonódom. Már tudom, hogy a születésem idején milyen csillagképek rajzolódtak ki az égbolton, milyen bolygóállások hatottak a sejtjeimre akkor, amelyek a mai napig ugyanazt a rezgést magukban hordozzák. Ezek által vagyok olyan, amilyennek ismernek, és amilyennek önmagamat ismerem. Ám újabban másképp reagálok dolgokra, mint azelőtt.

– Lehet, hogy fejlődöm? – kérdezem nénémtől, aki ezt feleli:

– Kicsikém, az emberi élet célja nem más, mint szüntelen tanulás, tapasztalatszerzés, melynek során ismeretet, bölcsességet igyekszünk magunkba szívni. Mivel te most komolyabban elkezdtél foglalkozni önmagad lelkével és az asztrológiával, óhatatlan, hogy fejlődj! Hiszen az asztrológia lényege is az önismeret. A horoszkóp nem jóslat, nem prognosztizálja, hogy mi fog történni, csak rámutat a lehetőségekre. Persze, az adott, hogy milyen alap személyiségjegyekkel rendelkezel, de hogy mit hozol ki ebből, az már rajtad múlik. Ugyanazt a szituációt sokféleképpen meg lehet élni – magyarázza.

Az elmúlt hetek alatt sokat tanultam Teklától. Már tudom, hogy a szerelem sem a vak véletlen műve, ami vagy felbukkan az ember életében, ha éppen szerencséje van, vagy nem. Régi közhely, hogy az élet nem más, mint egy nagy társasjáték. Nem tudjuk, mennyi idő alatt jutunk el bizonyos állomásaira. A lépéseink nem tervezhetők előre, legfeljebb vannak szándékaink és elképzeléseink. Ami vagy valóra válik, vagy rájövünk: minden eddigi döntésünk tévedésen alapult. Az élet és a játék azonban nagyon különbözik valamiben: az életben a tanulás és a fejlődés által új lehetőségek nyílnak meg.

Mindennek oka van, és aminek be kell következnie, az meg fog történni. Lehet, hogy nagyon sokat kell rá várni. Ezért sokan nem is képesek kivárni, és beleragadnak számukra méltatlan kapcsolatokba, amely nem szerelem, inkább csak együtt haladás az élet útján. Ilyenkor gyakran csak áltatják magukat és egymást az emberek, és azt hiszik, jól megvannak egymással – pedig lehet, hogy nem is igazán boldogok. Ha nem félnének újrakezdeni a keresgélést, vagy legalább megtalálni az okát annak, hogy miért nem tökéletes a kapcsolatuk és javítani rajta, sokkal inkább kiteljesedhetne az életük.

Sokan másoktól várják a megoldást és a tárgyakban, a pénzben és a látszatban hisznek. Számukra a külsőség mindennél többet jelent. Ez pedig azért van, mert nem mernek szembenézni önmagukkal. Így aztán, azt sem tudják, mi tenné őket igazán boldoggá. Tekla szerint pedig az a fejlődés útja, hogy elsősorban önmagunkat megismerjük. De sokan éppen ebbe nem tesznek elég energiát.

– Általános, hogy nem vagyunk eléggé tudatosak – kezd nénikém hosszabb eszmefuttatásba. – Pedig hibát követünk el, ha csupán önmagunkra figyelünk, és csak a vágyaink után megyünk. Vajon miért gondoljuk azt, hogy mindenáron meg kell mutatni a világnak, hogy vagyunk valakik?

Hosszasan elgondolkodom. Az előbbi megállapítás rám is igaz volt. Én is azok közé tartoztam, akik nem akarnak egyedül lenni, mert ettől kevésbé értékesnek gondolják magukat. Ha nincs társunk, nem találjuk a helyünket. De azért bőszen azt mutatjuk kifelé, hogy milyen nagyszabású, színes, izgalmas az életünk. Azt képzeljük, hogy boldogtalanok lennénk egyedül, ezért kapcsolatról kapcsolatra ugrálunk, mert így többnek, fontosabbnak érezzük magukat. Ahelyett, hogy néha egyedül mernénk maradni. Mert azt hisszük, hogy aki egyedül van, azt a többiek szánalmasnak tartják.

– Minden kapcsolatunk tükröt tart elénk – magyarázza tovább nénikém. – Az erős vonzódás vagy viszolygás nem ok nélküli: ez éppen az elvégzendő feladatra utalhat. Ahogy az egymással eltöltendő idő mértéke is elsősorban attól a küldetéstől függ, hogy mit kell belőle megtanulnunk a fejlődésünk érdekében. És olyan is előfordulhat, hogy nem maradhatsz együtt a szerelmeddel, mert csak bizonyos idő rendeltetett együtt és más, fontosabb feladatunk van az életben…

Ahogy ezt kimondja, mintha párásnak látnám a tekintetét. De abban a pillanatban még nem tulajdonítok ennek jelentőséget, mert túlságosan lefoglal egy bennem megfogalmazódó gondolat.

– Azt hiszem, az a baj, hogy gyenge az önbizalmam… mert sok kudarc ért. Igazán komoly sikereket sehol sem sikerült elérnem – sóhajtok. – Ez így volt mind a munkában, mind a szerelemben. Átvertek, kihasználtak, és ettől meghalt bennem valami. Azt hiszem, túl naiv és túl romantikus voltam. Nem akarok megint így járni. Félek attól, hogy a Tiborral való kapcsolatom is csalódást fog okozni. Ami ezt illeti, van is rá esély.

– Ha ezt gondolod, ez is fog történni… Mert ezt vonzod be. Az elméd azokat a dolgokat teremti meg a számodra, amit te magad valóságosnak gondolsz, tehát, jobb volna gyorsan elfelejteni ezt a gondolatot… Vigyázz, mert ahol a figyelem, ott az energia – mondja komoly arccal, majd az ujjaival játékosan megfenyeget:

– Úgy érzem, itt egy jó adag önsajnálat is tetten érhető… Ne légy túl szigorú magadhoz, angyalom! Nem éri meg így gondolkodni: ahogyan magaddal bánsz, ahogyan magadról gondolkodsz, ahogyan megéled és kiáramoltatod a szívedből jövő energiákat, úgy fog mindez visszatükröződni. Az életben viszont azok tudnak az életben jól érvényesülni, sikereket elérni, akik hisznek önmagunkban. Ha önmagadat nem szereted, nem becsülöd, akkor a világ is könnyebben eltipor vagy hátrasorol. Ezt mindig tartsd észben, csillagom! Bízz magadban, és a képességeidben! Figyelj oda a szíved szavára, és hallgass a megérzéseidre! DE vigyázz: soha ne gondold túl a sejtéseidet! A túlmagyarázás könnyen tévútra vihet.

Tudom, hogy igaza van. Tekla nagyon bölcs asszony, és nem mond ostobaságokat akkor sem, ha a szerelemről beszél. Igaz, hogy mindig egyedül élt, de rokonoktól tudom, hogy ő is megélte a maga nagy szenvedélyét. És most nyer értelmet a néhány perccel korábbi furcsa változás néném arcán. Borzasztóan szeretném erről egy kicsit kifaggatni, mert sejtem, hogy az ő életében is nagy titkok lappanganak.

Bizonytalanul megkérdezem:

– Kíváncsiskodhatok egy kicsit, Tekla néni?

Meglepve néz rám. Vajon sejti-e, hogy most az ő intim titkait szeretném megismerni?

– Bocsánat, ha indiszkrét vagyok… – kezdem tétován.

– No, mondd már! – Felnevet.

– Az előbb olyan átéléssel beszéltél az együtt töltött idő jelentőségéről. Belegondoltam, milyen nehéz lehet úgy elválni, hogy az ember szereti a másikat, de közben mégis muszáj, mert valami nagyobb célja van… Te is átéltél már ilyet?

Nagyot sóhajt. Sötét árnyék suhan át az arcán, s a tekintete kissé elhomályosodik. A kezét egy kis időre az arcába temeti. Már bánom, hogy rákérdeztem a témára.

– Ne haragudj…

Felnéz. Az arca ismét nyugodt, olyan békés, mint mindig.

– Dehogy haragszom. Semmi baj drágám.

Lassan feláll, a komódhoz lép. A felső fiókból egy régi, megsárgult fotót vesz elő. A képen egy egyenruhába öltözött férfi néz komolyan, egyik karjával lazán egy puskára támaszkodik. Hetyke bajuszt visel, s a mellkasán több kitüntetés fénylik.

Áhítattal nézem, alig merem a kezembe venni a képet. Tehát ő volt Tekla egykori szerelme!

Leül, s csendesen szólal meg:

– Igen, átéltem. Nagyon fiatal voltam, amikor egymásba szerettünk ezzel a fiúval. Nem sok időt tölthettünk együtt, mert neki be kellett vonulnia. A világháború forgatagában sok ütközetben vett részt, de ha tehette, mindig írt nekem. Legalábbis eleinte. Aztán sokáig semmi hír nem jött róla. Azt hittem, elesett. Megsirattam. Amikor véget értek a háború borzalmai, és az országban minden az újjáépítésről szólt, rengeteg tennivaló volt. Nem akartam gondolkodni és érezni semmit, és a sok munka mellett nem is lehetett sokat elemezgetni, bezártam őt a szívembe és csak tettem a dolgom – meséli. Én figyelmesen hallgatom, meg sem merek szólalni.

– Jó pár évvel később hallottam róla újra – folytatja a történetet. – A községben, ahol éltünk, gyorsan terjedtek a hírek, és egyszer csak azt kezdték rebesgetni, hogy hazatért egy bajtársa, aki azt állította, hogy Franciaországban él, de kórházban ápolják, és részlegesen elvesztette az emlékezetét… Egy koponyasérülés miatt keletkezhetett vérömleny az agyában, ez okozhatta a memóriazavarát. Az orvosok azt mondták, van rá némi esély, hogy talán ez idővel felszívódik.
Nagyon szerettem volna kiutazni hozzá, de ez persze akkoriban lehetetlen volt a magamfajtának. A családjából azonban valakinek sikerült, és haza is hozta őt. Mindenáron el akartam jutni hozzá, de a rokonai nem tudták, hogy szerettük egymást. Még nem volt időnk elmondani nekik, de a lehető legkomolyabbak voltak a szándékaink. Végül ápolónőnek jelentkeztem hozzájuk, hogy legalább a közelében legyek.
Természetesen senkinek nem mondtam el, hogy a beteggel valaha ismertük egymást. És rettenetes volt látnom, hogy a szerelmem, aki annyi hőstettet vitt véghez, mennyire rossz állapotban volt: lefogyott, tele sérülésekkel… De a legborzasztóbb azt volt, hogy valóban nem emlékezett sok mindenre. Engem sem ismert meg sokáig. Jó fél évig úgy viseltem a gondját, hogy minden éjjel álomba sírtam magam.
Egy idő után már nem volt szükség a szolgálataimra, mert fizikailag jobban lett. Addigra az emlékei közül néhány visszatért, de a közös múltunkra még akkor sem emlékezett. Kénytelen voltam tehát ismét elbúcsúzni tőle. De úgy éreztem, nem tudok úgy élni a közelében, hogy soha többé nem érhetek hozzá, ezért inkább elutaztam. Tíz évig vissza sem tértem a szülőhelyemre, s akkor is csak azért, mert egy idős rokonomat ápoltam. Óriási megdöbbenésemre úgy láttam őt viszont, hogy felesége volt, és kisgyerekei… És addigra a memóriája majdnem egészen visszatért. Megismert, ahogy összetalálkoztunk az utcán.

Tekla arca könnyben úszik. Most már értem, miért választotta ezután a magányt. Folytatja:

– Természetesen a neveltetésünk tiltotta, hogy ilyen körülmények között kapcsolatban legyünk. Gyakran láttuk egymást, időnként még beszélgetni is tudtunk. Én továbbra is ugyanúgy szerettem, s ő sem volt hideg az irányomban. De ő mindig annyira becsületes és egyenes jellem volt, nem tudott volna kettős életet élni… és ezért is csodáltam őt. Mindig csakis az igazság útján akart haladni. Ez is lett a veszte 1956-ban. De erről már nem szeretnék többet beszélni…

Nehezen szólalok meg.

– Köszönöm, hogy mindezt elmondtad, Tekla – Szeretettel átölelem. Rádöbbenek, hogy ezekhez az óriási és erős érzelmekhez képest az én ilyen-olyan fellobbanásaim sehol sem voltak. Hiszen eddig azt sem tudtam, mi az igazi szerelem. Most értem meg, miért nem működtek a kapcsolataim a múltban: soha nem a megfelelő emberekhez próbáltam tartozni.

Tartunk egy kis szünetet, hogy visszatérhessünk az eredeti beszélgetésünkhöz. Nénikém a konyhából egy tál süteményt varázsol elő. Csak belekóstolok, de akármilyen finom is az étel, nehezen megy le a torkomon. Még mindig a történet hatása alatt vagyok.

– Viktória, kedvesem, nem szabad félelemmel gondolni a jövőre. Egyedül is lehet teljes életet élni, abban is meg lehet találni a szépséget. S haszna is van olykor. Volt időm tanulni, fejlődni és most másoknak tudok segíteni. Ha szokványos életet próbáltam volna élni, talán hamar beleuntam volna, és most nem ülnénk itt. Nekem ez rendeltetett. De nem kesergek rajta. Már régen felismertem, hogy így sokkal több haszna van az életemnek. Nekem ez a feladatom. Sokan nem ismerik fel, mi dolguk a világon, és nem értik, miért kerültek össze a másikkal, de ragaszkodnak hozzá, mert fontosabbnak gondolják, hogy minden a szokványos módon történjen az életükben. Ám ők nem fejlődnek semmit, csupán eltűrik egymást, mert kapcsolat nélkül még magányosabbnak éreznék magukat. De az elfojtásokkal nem csak a lelküknek ártanak, idővel meg is betegedhetnek.

– De térjünk vissza a horoszkópodra, virágszálam.

Tekla újra maga elé teszi a különféle asztrológiai jelzésekkel és fényszögekkel kidekorált papírlapot, amely magában rejti az életutam térképét. Már néhány dolgot felismerek az ábrán, de bizonyára sok idő kell még ahhoz, hogy egyedül is értelmezni tudjak egy horoszkópot. Reményvesztett ábrázattal bámulom a lapot, miközben Tekla a kezében tartott ceruzával a szimbólumokra bökve próbálja ráirányítani a figyelmemet a kardinális összefüggésekre.

– Fontos odafigyelnünk az apróságnak tűnő dolgokra is. Látod, itt egy fontos kötődés látszik, a karmára utaló leszálló Holdcsomópontnál. Úgy is hívják: a múlt kapuja. Ez mutat rá az előző életek karmikus hozadékaira, a rossz beidegződések is látszódhatnak belőle, attól függően, hogy hol helyezkedik el. Ez utalhat ilyen jellegű kapcsolatra. Ugyanakkor a férfit jelképező Mars bolygó a 12. házban van. Ez eltitkolt szerelmet jelezhet. Ami fordítva is igaz lehet: talán a szerelmed titkol valamit? Nagy kár, hogy nem ismered az új ismerősöd pontos születési dátumát. De ne keseredj el: a találkozásotok napja és helyszíne alapján valamelyest be tudom határolni, hogy mit hozhat ez az ismeretség az életedbe. Azt például már most látom, hogy különleges tapasztalásra tehetsz szert általa. És bizony lehet, hogy hamarosan sok tanulás és sok változás lesz körülötted. Illetve, azt hiszem, már javában benne is vagy, nem igaz, kicsim? – mosolyog rám huncut szemekkel. Majd így folytatja:

– Fontos tudnod, hogy a Plútó mindig felfordulást hoz az ember életébe! Ráadásul, nézd csak meg jól, mit látsz még ott?

Bizonytalanul szemlélem az asztrológiai jelekkel sűrűn telerajzolt ábrát. Tekla hagy időt, hogy megtaláljam az egyik legérdekesebb, legfurcsább jelölést a rajzon: egy kis köröcske, rajta egy antennaforma.[1]

– Ez az Uránusz, ugye?

– Igen, jól mondod. Ennek a különleges bolygónak a hatása gyakran meglepetésszerű, kiszámíthatatlan. Ami kicsit aggaszt, hogy még erőszakos dolgokra is utalhat. Ráadásul a Neptunusz is erősen hatott azon a napon, nézd! – Miközben magyaráz, mindent meg is mutat azonnal, én pedig kínkeservesen próbálom felidézni, amit már tudnom kellene a bolygóról, hiszen beszéltünk róla.

– És ezt mit jelenthet?

– Emlékezz vissza, mit tanítottam neked!

– Illúziók, titkok?....

– Ez az, nagyon jó! Ez a két legfontosabb, amire utalhat! Már kezdesz ráérezni. – Tekla elégedett, büszke mosollyal néz rám, én azonban zavarban vagyok, és úgy érzem magam, mint akit feleltetnek az iskolában. Néném így fejezi be az általam megkezdett mondatot:

– Illúziókra, titkokra, ködös, álomszerű dolgokra, s akár még misztikus dolgokra is utalhat egyébként.

– Hm, érdekes, aznap tényleg volt egy kis köd New Yorkban… – jegyzem meg halkan. Természetesen tudom, hogy átvitt értelemben kell érteni a hallottakat, de azért ez elgondolkodtat.

– Az is látszik a képletedből, hogy elég nehéz időszakon mész most át. Ez már a Szaturnusz hatása. És úgy tűnik, ez nem csak rád igaz, hanem erre a férfira is, mert ott a kapcsolódási pont az 5. házban. A Szaturnusz egyébként bizonyos értelemben a hiány bolygója is. Ez azt jelenti, hogy rámutat azokra a személyiségbeli hiányosságokra, amelyek megerősítésén tudatosan kell dolgoznod. De most nem akarok ennél mélyebben belemenni az egészbe, mert csak összezavarnálak.

– Persze, biztos igazad van. Remélem, nem követek el túl nagy hibát, ha komolyabban belebonyolódom ebbe a kapcsolatba. Bár minden porcikám vonzódik hozzá, mégiscsak legalább húsz év áll köztünk… A lánya lehetnék. Nem értem, miért izgat annyira ez a pasas. Láthatóan nagyon más világban élünk… Mégis, lehet nekünk közünk egymáshoz? Félek, hogy megint megégetem magam…

– Hát, az is megtörténhet, ha nem vagy észnél. De mégis azt mondom, ne menekülj ki ebből a kezdődő kapcsolatból. Mindketten sokat tanulhattok belőle. Soha semmi nem véletlen, ahogy az sem, hogy éppen ott és akkor találkoztatok, ahol megismertétek egymást. Persze, azt jól érzed, hogy különböztök. Az egyértelműen látszik, hogy nagyon eltérő a természetetek... Annyira, mintha egy mágnes két ellentétes pólusai volnátok. De mégis, van közös vonás, hasonlóság is. A vonzás és taszítás egyaránt működik közöttetek.

Tekla nagyon sóhajtva teszi le a ceruzát, amellyel eddig hol mutogatott, hol vonalakat rajzolt az előttünk fekvő papírlapra.

– Nem mondom, hogy könnyű lesz. A Szaturnusz sokszor állítja nehézség elé az embert, de ha jól megtanuljuk a leckét, megadja a jutalmat is. Lehet, hogy pont olyan felismeréshez fog eljuttatni, amire szükséged van, és végre rájössz, mi a te igazi utad. Ebben persze én is segíthetek, de hiába vezetlek rá, ha zsigerből nem érzed úgy… Legbelülről, ösztönből kell fakadnia annak, amit életcélnak nevezhetünk. Sokan soha nem jönnek rá, mi dolguk is a világon. De te tudni fogod. Csak először rendbe kell tenni a lelkedet.

Hálásan pillantok Teklára, aki dacolva az évekkel, most is friss és élénk, pedig már órák óta koncentrált figyelemmel okít, és elemez.

Úgy értelmezem, megerősítést kaptam arra, hogy bátran menjek bele mélyebben is a kapcsolatba Tiborral, amit az ösztöneim is súgtak. De nem örülök annak, hogy Tibornak titkai lehetnek… Ha valóban ő az, akit jelez a horoszkóp. És csakugyan olyanok volnánk, mint a tűz és a víz? Meg kell tudnom Tibor pontos születési adatait, csak akkor láthatok tisztán, és akkor válhat világossá, kivel is van dolgom, s mi várhat rám vele kapcsolatban.

[1] Az Uránusz bolygót jelölő karika "antennája" valójában egy H betű, ami az Uránusz felfedezőjére, Herschelre utal.

*********************************************************************************************************************

A történet folytatódik!!! (KLIKK IDE, ha látni szeretnéd az összes közzétett fejezetet!)

A legnagyobb karmikus leckéket általában párkapcsolatainkon keresztül tanuljuk meg. Minden élethelyzetünk azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk és fejlődjünk az életünk során.
A SZINASZTRIA - Időtlen szerelem című regény azt meséli el, miképpen változhat meg a gondolkodásunk az álmaink üzenete által, és mit tanulhatunk meg karmikus vonatkozásban a párkapcsolatainkról.

IDE KATTNTVA EGYBEN IS MEGVÁSÁROLHATOD A REGÉNYT KEMÉNYKÖTÉSŰ KIADÁSBAN VAGY ONLINE