Honnan tudod, hogy karmikus kapcsolatban vagy valakivel?

2020.11.27

Életünk minden meghatározó személyét jó okkal ismerjük meg. Lehet ő egy családtag, rokon vagy barát, de akár egy ellenségesnek tűnő ismerős is hasznos tanítást hozhat el a számunkra. 

Az életünkben hosszabb időt töltő személyek a segítségünkre lehetnek vagy konfliktusokat élhetünk meg velük. Ilyen esetben sok megoldandó feladat áll még előttünk, ami egyben lehetőséget is jelent a továbblépésre.

A barátságok és a szeretetteljes rokoni kapcsolatok arra utalnak, hogy már korábban is egymást segítettétek. Ha fél szavakból is érted a másikat, ez az utóbbira utal. Leginkább mély, tartós szerelmi kapcsolatoknál szokott ez előfordulni. Azt jelzi, hogy már egy korábbi életetekben is egymásra találtatok, most pedig lehetőséget kaptok a harmónia megélésére.

Ha valakivel csak egy rövid időt töltünk együtt, ám ennek ellenére megváltoztatja az életünk irányát, minden bizonnyal szintén karmikus jellegű kapcsolat volt. Oka az lehet, hogy egy előző életünkben nem oldottunk meg valamit - ami most sem biztos, hogy sikerül. Ennek ellenére az illető szerepe jelentős lehet az életünkben, mert valamit mégis megtanulunk általa.

Például egy rövid, heves szerelmet élünk át valakivel, aminek egyértelműen nem is lehetett más végkimenetele, csak az, hogy külön utakon megyünk tovább... Később mégis sokszor átértékeljük a vele történteket, s végül mindezek hatására gyökeresen átalakítjuk a gondolkodásmódunkat.

Valami ilyesmivel találja magát szembe A szinasztria című regény hősnője is. A felismerést az álmai is segítenék, sokáig mégis elutasítja az érzések megélését. Végül az asztrológia segítségével érti meg, miért taglózzák le az érzelmei attól a férfitól, aki mágnesként vonzza, ugyanakkor taszítja is őt. 

Ha érdekelnek a karmikus találkozásokról szóló történetek, kérd az ingyenes e-könyvet!