Otthonteremtés okosan

Lakberendezéssel kapcsolatos írásaim

Ezen az oldalon szeretném neked felvillantani, milyen fontos, hogy házunk, lakásunk megtervezésénél és átalakításánál kezdettől fogva átgondoltak legyünk, hiszen - ahogy ezt más írásomban is olvashattad - az otthonunk harmóniája és a belső kiegyensúlyozottságunk, sőt életünk sikeressége is oda-vissza hatnak egymásra. Ha tehát változtatni szeretnél az életeden, érdemes a környezeted rendbetételével kezdeni a cselekvést, ügyelve minden részletre! (Feng Shui témával foglalkozó írásaimban ezt bővebben is kifejtem.)

Az alábbi cikkek az A Mi Otthonunk magazinban jelentek meg, melynek honlapján most is elérhetőek. Ajánlom szeretettel az elolvasásukat, ahogy az újságot is, melynek szerkesztősége is azt példázza, hogy az üzleti életben is lehet őszinteséggel, egyenességgel és kedvességgel érvényesülni, és értéket teremteni.

A Balaton-közeli ház biztonságot és nyugalmat adó kertje is csodálatra méltó, ám az épület legnagyobb előnye belül rejlik: intelligens rendszere rendkívül kényelmessé teszi tulajdonosai életét.

Mindent tud, amit egy mai otthonnak tudnia kell, evolúciója együtt zajlott a benne élő család bővülésével: a környezettudatosság, az értékállóság, a növekvő rezsiöltségek és a családtagok egyedi igényei alapján alakult át.

Kígyózó utcákkal körbefont dimbes-dombos városrészen, hagyományos építésű családi házakkal határolva, jövőbe mutató szemlélettel egy olyan aktív ház jött létre, amelynek minden részlete az energia megtartására irányul.

A képekre kattintva közvetlenül a cikkek oldalára juthatsz!

További hasonló írásokért érdemes az A Mi Otthonunk weboldalára látogatni, ahol még sok hasonló cikkem kivonata található meg.