Szembenézés a valósággal: a statisztikák elemzése

2020.08.11

Ha osztályozni kellene a "könyves vállalkozásom" kapcsán végzett tevékenységemet az első hónap után, összességében csak hármast adnék magamnak. Miért is? Mert a túl sok ötletet nem jó rendszereztem, kissé kapkodósan fogtam hozzá a megvalósításukhoz. De tanulni igyekszem belőle.

Mentségemre szolgáljon, hogy nem nagyon volt korábbi tapasztalatom, amihez viszonyítani tudtam volna. Jól jönne egy profi szakértői vélemény, mert egy gyakorlott szem könnyebben meg tudja
ítélni, hogy a felmerült "szuper ötletek" közül melyik az, amivel tényleg érdemes foglalkozni. Jó irányba haladok, min kell még változtatni?

Igaz, voltak könyv eladások, aminek nagyon örültem, több is, mint amire számítottam. De ez még csak az út kezdete. Kezdetben viszi az embert a lelkesedés, de később ez nem lesz elég.

Hosszabb távon a visszacsatolások mellett a pontos kimutatás is fontos. Én viszont nem figyeltem eléggé oda arra, hogy mérjem az eredményeket. Ezért nehéz megítélnem, hogy mitől működött valami, és mitől nem?

Sejtéseim vannak, de az már nem valósult meg, hogy nyomon kövessem az összefüggéseket. Ráadásul azt kell megállapítanom, hogy a kreatív energiákat lefojtja a sok adminisztráció. Pedig én már a következő könyvemen szeretnék dolgozni, Facebook-kampányok tervezése és elemzése helyett...